A keltetés meghatározásunk szerint a tojást körülvevő környezet fizikai tényezőinek összességét jelenti. Ezek a következők: hőmérséklet, páratartalom, szellőzés és a tojások forgatása. Közülük a hőmérséklet a legfontosabb tényező, mivel az értékében bekövetkező kis változások is végzetesek lehetnek az embriók részére.

A keltetés során a tojásban lezajló változások leírhatóak a fizika törvényeivel. Ezek a változások általában csak a következő tényezők bizonyos szintje mellett jönnek létre: hőmérséklet, páratartalom, légáramlás, a levegő kémiai összetétele és a tojás helyzete. Másrészről ugyanez a keltetett tojás is megváltoztatja a környezetét azáltal, hogy hőt, gázokat és vízgőzt bocsát ki.

Amikor a tojást a tyúk lerakja, az embrionális fejlődés már elindult, de általában leáll addig, amíg a sejt számára megfelelő környezeti körülmények (pl. T= kb. 37,7°C, H=55-60%, ..) létre nem jönnek és így tovább folytatódhat a kelés. A keltetés megindulása után hamarosan láthatóvá válik egy csúcsos, sűrű sejtréteg. Ez a csúcsos terület a primitív csík, ami az embrió hosszanti tengelye. A tojássárgája tartalmazza a tápanyagot, amely táplálja majd az embriót a növekedés során. Az embrió először felemészti a tojássárgáját, majd a fehérjét is, míg végül elfoglalja a tojás egész belső terét (5. ábra). Amikor a csibe kifejlődött, a gyémánt segítségével (csőrkáva - kis szaruképlet a kemény felső csőrön) feltöri a héjat.  A kelés után néhány nappal a gyémánt eltűnik.