1847-ben George Boole angol matematikus új típusú algebrát határozott meg, amelyben csak két érték létezik: igaz és hamis. Ezeket az értékeket 0-nak és 1-nek nevezte el. Ezek a jelek nem számokat, hanem egy készüléken belüli különböző állapottípusokat jelölnek, így például be- vagy kikapcsolt, nyitott vagy zár állapot és hasonlók. 

Logikai változónak nevezzük azt a változót, amelynek csak két értéke lehet, azaz az egyik érték kizárja a másikat, így egy dologra csak egy érték adható meg. Így például IGEN vagy NEM, illetve 0 vagy 1. Tegyük fel, hogy az A változó egy kérdésre adott választ tárol. Világít az izzó? Csak két válasz lehetséges: igen vagy nem. Ha a válasz IGEN, akkor nem lehet NEM, és ha a válasz NEM, akkor nem lehet IGEN. Általában a logikai változókat számként a 0 és az 1 számok jelölik, amely megfelel a digitális rendszerekben használt bináris számrendszernek (a digitális rendszeren belül értendők a számítási rendszerek is).

A logikai változó kombinációi az olyan mondatokban, mint „valami igaz lesz, ha 'A' igaz vagy 1 és 'B' igaz lesz vagy hamis" lehetővé teszi a logikai függvények létrehozását. A Boole-algebra nyelvén az előbbi utasítás így írható le: S = A·B.